Alkalmazkodás a változó klímához

 A mostani élethelyzetemben megvallom, nem olyan nagy prioritás a kert, mint korábban. Három fiam van, lejárt az anyasági mellett kérhető részmunkaidő, kaja kell, meg nem koszososdhatunk, így a kert az, ami megszenvedi a szabadidő hiányát. Messze nem olyan szép a kert, mint lehetne, és mellette ott van az a kihívás is, hogy bizony a nyarak sokkal szárazabbak és forróbbak, mint valaha, gyorsabban támadnak forgószeles viharok a kisalföldi szélcsatornában, és a teleken jóval kevesebb és enyhébb a fagyos nap. Változik minden és nincs mese, alkalmazkodunk kell. 

A növényállományunk eltolódott mediterrán irányba. Ha vásárolunk is, eleve olyan növényeket  veszünk, ami sanszos, hogy megmarad, de ha valami kipusztul, belenyugvó attitűddel fogadom. Próbálkozás volt, nem jött be és ennyi. Aztán igyekszem újra felfedezni a régi idők igénytelen, kevés gondozást igénylő növényeit, ezért házon kívül járva figyelem a nyaralók, hétvégi házak társításait, amelyek elviselik a kevés gondozást és az esetleges öntözést. Díszfüvek, cickafark, kúpvirág, pünkösdi rózsák, japán szellőrózsa, árnyékliliom,  Perovskia, szamárkenyér... folytathatnánk a sort sokáig. 

Régen szinte minden szabadföldben volt Most a több gondozást, ellenőrzöttebb és kevésbé kitett körülményeket igénylő növények cserepekbe, edényekbe kerültek: pozsgások, örökzöldek, egynyáriak. Az igényesebb zöldségek, fűszerek pedig a magaságyásokba, így kevésbé pocsékolódik az értékes öntözővíz. Most éppen magaságásra alkalmas, finom szerkezetű mulcson töröm a fejem. 

Aztán használható gyakorlatot ad a városi növénynevelés is: a  tetőkerti, balkonládás kertészek tapasztalatai egyre étékesebbek vidéken is. Nyerőek az edényben nevelt hagymások, egynyáriak, apróbb évelők. Mind úgy-ahogy elviselik a sivárabb körülményeket. Krókuszok, gyöngyikék, kis botanikai tulipánok, Puskinia, törpe nárciszok mind olyan növények, akiknek nem számít a szélsőségesebb klímának való kitettség. A magaságyásban virulnak a mikrozöldek és az egynyári fűszerek, mint a bazsalikom, kapor, ha kapnak egy kevés vizet.  

Elmondhatatlanul fontosak a fák, kerítések, mint árnyékadók. A szűrt fényben megmarad és terem a málna, josta, szeder, kevésbé ég szalmasárgára a gyep. A tujákat elfelejthetjük, már mind kipusztult vagy megcsúnyult, de a helyüket átvették az örökzöld cserjék, a Babérmeggy & CO. 

Barátkozunk egyébént a mediterrán növényekkel: a füge, a kivi jól bevált, a szőlők élvezik az enyhébb klímát, és meglepő módon renekül terem a cserje termetű gránátalma. Októberben érik és a gyümölcsök alig kisebbek, mint a szupermarketek kínálata. A leanderek három éve kint telelnek, a védett fekvésben sosincs - 1-2 °C-nál hidegebb. A diófákat támadja a fúrólégy, de az árnyékuk pótolhatatlan - leghűvösebb árnyéka szerintem a diófának van-, azonban kis trónkövetelőként már nődögélnek az apró pekándió-magoncok.

Amit elvesztettünk, azok a régi egynyáriak, amelyek a szabadföldben virultak, ezekből talán a pillangóvirág és az egyszerű nebáncsvirág meg a szarkaláb maradt, a többi általában nem nagyon sikerül. Magaságyásban, cserépben azért van büdöske meg körömvirág, de a sarkanytúka mérhetetlenül szenved. Ha valahol látni magát újravető "paraszt" petúniát, az egy megbecsülendő kincs, a kis paprikaszerű termésekből érdemes kérni, mielőtt végleg kiveszik. 

Kedvenceim a strapabíró, robusztus évelők, de a virágágyásba szükségesek melléjük árnyékadónak a termetesebb cserjék, lehetőleg örökzöldek, oszlopos tiszafa, kecskerágó. 

Az ideálom valahol a régi falusi kertek világa, de a változás kikényszerített egy elszegényedési folyamatot, elmozdulást az igénytelenebb, melegkedvelőbb növények irányába és ebből kell valamiféle élhető mixet kihozni, hidat építeni a régi Közép-Európa és a kibővülő Mediterránium kertvilága között. Nálatok hogy megy ez?

Pompázatos tavasz a Rax fennsíkján - június végén

 Régi tervem valósult meg június 26-án, amikor végre rávettem a családunkat erre a túrára. Pedig nem mentünk túl messzire: ez az 1700 m feletti csúcs tőlünk pont két órányira van autóval, kb. annyira, mint Budapest. Ezen a napon az időjárásjelentés a Kisalföldre 30°C-ot ígért, a Rax fennsíkjára pedig csak 15-öt, ami pont kellemes túrahőmérséklet. Előre vásároltam online jegyeket a kötélpályás, fülkés felvonóra. Online a fél és az egész órákra lehet jegyet foglalni, de a felvonó  a főszezonban sűrűbben jár, ez akkor hasznos, ha fáradtan visszaérve rögtön be szeretnénk szállni és lejutni a hegyről.  Az alsó állomás 600 m-es tengerszint feletti magasságról indul és nagyjából 1 km-t visz fel, a túra szintkülönbsége kb. 300 m, legtöbbször jól sétálható, vastagon murvás ösvényekkel, néhol kisebb sziklakaptatókkal. Elkel a bokát tartó túracipő. Fontos kérdés: a fenti és lenti állomáson is kulturált mosdó található, lent pedig egy kis vendéglő ajándékbolttal. Az alsó állomásnál egy elég nagy parkolót qlqkítottak ki, hétköznap reggel 4-5 autó foglalta  a helyet, késő délutánra kb. 70%-ig volt telített. 

forrás

Mi 3 kiskamasz gyerekkel, nagyon kényelmes tempóban, több megállással jártuk végig az egyik körtúrát, amire a Bergfex applikáció (kb. osztrák Természetjáró) 3-4 órát javasolt, végül 5 és fél órába telt nekünk mindez. A lépésszámláló a végén a 12.000 helyett közel 15 ezer lépést mutatott. 

Ez a második túránk a környéken, tavaly tavasszal, április utolsó napján a Schneeberget jártuk meg olvadó hóban és vad szélben, és meg kellett tapasztalnumk, hogy a hegyekben az időjárás sokkal szélsőségesebb és változékonyabb, mint amit a síkvidéken megszoktunk. Fent a fennsíkon az idő a síkvidéki április vége-május elejének felelt meg körülbelül, s ekkor volt a tavaszi fő virágzás időszaka. Nagyjából felkészülten mentünk, de a vízálló széldzsekit otthon hagytam, ami hiba volt: időnként a fellegekben jártunk (ránk ereszedett a köd), vagy percek alatt kisebb eső kerekedett, viharossá erősödött a szél. 

Gyönyörű rálátásunk volt a Schneebergre és a környező hegyekre-völgyekre, de az ösvényt nem tanácsos elhagyni, a sziklafal helyenként többszáz méter mély meredélyt alkot a túraúttól pár lépésnyire és a szikaodvakból hollók  repkednek zsákmányt keresve...

Már a felső állomástól tíz lépésnyire ezek a kis, hóvirág méretű orchideák fogadtak, a Plantnet alkalmazás szerint szúnyolgábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea) a neve. 

Ez a növény talán bérclapu, nagyon sok nőtt belőle mindenütt az utak mentén. Magas, mutatós, szép vadvirág. 

A túra első rövidebb szakasza végén egy tábla hirdette: "Alpengarten", és valóban, egy bemutató kert található a kellemes, kiülős hütte közelében. Az évnek ebben a szakában érdemes a leginkább  megnézni a helyet, a hivatkozott honlap növényeinek nagy részét megtaláltuk a környéken, még ha a képaláírások szégyenletesen hülye neveken is nevezik a virágokat!

Újabb csinos kis orchideafélék: 

Alpesi szegfű:

Tájképek az Ottohaus körül: 

Maga a hütte, a tűzfalán kifaragott védett növényekkel-állatokkal:

Alpesi cickafark:

A hütte után néhány száz méterrel tér le egy meredek, sziklás ösvény balra, amely a Preinerwand kereszthez vezet. Az út egy darabon törpefenyők és cserjés alpesi füzek közt vitt, a füzek épp termést hoztak:

Itt-ott havasalji rózsa is virágzott a cserjék  között:

 

Pöttöm tavaszi tárnicsok a cserjék árnyékában: 

 

Felkanyarodva következett a kereszthez vezető meredek kaptató: 

A kereszthez közeledve a törpefenyők és magasabb növények mind elmaradoztak, a kopár, vihatos szelektől kínzott csúcson csak a legellenállóbb fajok tudtak megmaradni. 

Molyhos napvirág

A Preinerwand kereszt 1783 m magasságban található a szirt peremén, alatta a tátongó mélység:

Innen az út hol lankásabban, hol meredekebben ereszkedik vissza a hüttéhez. Lassan visszatérnek a törpefenyők és a középmagas fenyőfák, tisztásokkal váltva. Az első párszáz méteren az út a sziklapárkányon vezet, három lépésre a szakadéktól:

Havasi gyopár: 

Kissé elnyílt medvefül kankalin:

Alpesi őszirózsa:

Tárnics a szikarepedésben:

Picike alpesi len:

A hegy királynője számomra a meglepően termetes, fenséges zergeboglár volt. Belőle is sok nőtt mindenfelé.

Végül egy utolsó meredek szakasz után visszatértünk a hüttéhez.

A végső  szakaszon a  fehér zászpa, egy nagytermetű, sárgésfehér virágú vad liliomféle búcsúztatott: 

Utolsónak a felvonót használva tértünk vissza a kocsinkhoz, fiúnként egy-egy svájci bicskával gazdagabban és 25 euróval szegényebben.

Az osztrák túraleírásokban ez a túra könnyű jelölést kapott, de a Dunántúli-köéphegységben szerzett gyakorlathoz képest közepesnek nevezném. A viszonylag sportos kiskamasz gyerekeim nyafogás nélkül bírták kb. 3 pihenővel, nem túl sietős tempóban, úgy, hogy minden érdekesebb növénynél megálltam fotózni. Gyönyörű túra volt, hihetetlen feltöltődést ajándékozott nekem, de a magasabb hegyek világába a szélsőségesebb időjárásra rákészülve érdemes elindulni.